Elle Fashion Show 2015: Divattal a mellrák ellen

fashionshow logo




Idén tavasztól a hazai divatszakma is bekapcsolódik a mellrák elleni küzdelembe. Az Elle magazin felkérésére ugyanis négy dizájner – Dori Tomcsanyi, Maison Marquise, NUDE by NUBU, Zigi – tervezett olyan ruhát, amellyel a mellrák megelőzésére hívják fel a figyelmet. 2015. őszi-téli kollekciójuk mellett ezeket is bemutatják az Elle Fashion Show-n, ahol a legígéretesebb fiatal francia divattervezőket is megismerhetjük.

Inspirációk az emlőrák elleni küzdelem jegyében

A mellrák ma Magyarországon minden 10-12. nőt érinti. A magazin fontosnak tartja, hogy hangsúlyozza a megelőzés fontosságát. „Arra kértük az eseményünkön bemutató tervezőket, hogy a divat erejével járuljanak hozzá a mellrák elleni küzdelemhez, és tervezzenek egy figyelemfelkeltő ruhát kifejezetten erre a célra”– mondta Liptai Lívia, az Elle magazin főszerkesztője.
Tomcsányi Dóri ruhája a női dekoltázsra hívja fel a figyelmet: egy különlegesen szép ívű felsőrésszel rendelkező, látványos ruhát készített. „A ruha inspirációja az élet, amely elemi erővel virul ki, és minden akadályt legyőz” – mondta el Tóth Bori alkotása kapcsán. A kreáció domináns színe a fekete, amely fokozatosan felfelé haladva színessé és élénkké válik. A NUDE by NUBU márka alkotói egyszerű anyagot választottak, és üzenetüket feliratban mondják el: „Ismerd magad, törődj magaddal!”Oláh Zsigmond, a Zigi Brand alapítója fordított metódust követett a tervezésnél: az az irány inspirálta, hogy a nő, bármi is történjen vele, a nőiességét, magabiztosságát, és szépségét soha nem veszíti el. Ennek eredménye egy drámai hatású, sötétkék-lila mintás, selyem hosszú ruha lett.
Az Elle Fashion Show-ra tervezett ruhák az Elle magazin júniusi számában is láthatóak lesznek, egyúttal árverésre is bocsátják azokat. A befolyt összeget a szervezők a Rákbetegek Országos Szervezetéhez juttatják el.
Ezen felül egy kiválasztott ruha leütési árának megfelelő összeggel az NN Biztosító is támogatja a Szervezetet – akármeddig emelkedik is a licit.


Bemutatkoznak a hazai tervezők

A Magyar Formatervezési Díjas Tomcsányi Dóri 2015-ös pre-fall kollekcióját koreai utazása és szöuli élményei inspirálták. Nemzetközi porondon a párizsi Capsule vásáron debütált a friss kreáció, amelyben a fenntarthatóság és az újrahasznosíthatóság az eddiginél is fontosabb szereppel bír. A kollekció legszembetűnőbb jegye a ruhák színesen tükröződő díszítése, amely a modern város hidegen világító éjszakai fényeire és neon árnyalatokban izzó reklámjaira utal.
Maison Marquise, azaz „A márkinő háza” márka alapítója Tóth Bori számos díjat tudhat magának. Legbüszkébb arra a "The Best Couture Collection of the Year" elismerésére, amelyet az orosz Fashion TV ítélt neki 2012-ben. Őszi-téli kollekcióját a Távol-Kelet mesés kultúrája, valamint a kínai paravánok inspirálták. Legfőbb színei: a bíbor, a fekete és a padlizsán. A kollekció darabjai között szerepelnek olyan ruhadarabok, amelyek a kimonók szabásvonalait idézik, és amelyekre a dizájner maga rajzolt madaras mintát, de találunk bőrvereteket és legyező formájú retikült is.
NUDE by NUBU-t két éve hozta létre Garam Judit és Kovács Adél azzal a céllal, hogy a NUBU világát újraértelmezve eljuttassák azt egy szélesebb, fiatalabb közönséghez. Mindegyik ruhadarab fiatalos és urbánus, őrzi a NUBU egyedi stílusjegyeit. A hangsúly a funkcionalitáson és a harmónián van, amely a tudatos városi nő mindennapjaira reflektál. A márka ruhái és kiegészítői a világ számos concept store-jában elérhetőek, így például Párizsban és Tokióban is.
Az Elle Fashion Show-n új tervezőként bemutatkozó Oláh Zsigmond 2015. őszi-téli kollekciója a lezser, ugyanakkor nőies és modern elegancia kompozíciója. A tervező a keleti kultúrában előforduló sziluetteket (aszimmetrikus és geometrikus formák) emelte át az európai világképbe, és így kapta meg a kollekció végleges stíluskódját. Újszerű színkombinációk által az orgonalila és barackvirág, valamint a bordó és szederkék társítások dominálnak. Kiegészítői modernek és grandiózusok: a geometriai formák a fényes ezüst és rozé színű ékszereken köszönnek vissza eVe by Eva Remenyi munkáin keresztül.
A magyar tervezők mellett három francia dizájner – Etienne Deroeux, Lea Peckre, Valentine Gauthier – is hazánkba látogat, akiknek 2015. őszi-téli kollekcióját szintén láthatja a közönség április 17-én és 18-án a Várkert Bazárban.


További információ a tervezőkről, a programról:



Találkozunk szombaton!
xoxo,
Saci és Kinga
Share on :
Elle Fashion Show 2015: Divattal a mellrák ellen
Elle Fashion Show 2015: Divattal a mellrák ellen
Reviewed by pada mama
Published :
Rating : 4.5